Mondjam vagy ne mondjam?

2015. december 04. 16:32 - szemroni81

Sziasztok,

nem értem anyáékat. Eddig azt várták, hogy beszéljek, most, hogy beszélek az a bajuk, hogy szerintük dirigálok (milyen fura szavak vannak). Nem is dirigálok, hanem csak megmondom, mit szeretnék. Például, amikor tök jól játszom, és anya odajön, akkor mondom neki, hogy anya főzni. Meg amikor együtt sütünk zsömit, akkor nem tudom miért az enyémet nézi, miért zavarja, ha én sok pici kígyót csinálok, inkább szólok neki, anya el. Meg az is zavarj, hogy ha csipog a gép egyből mondom, hogy kipakolni. Aludni később is lehet, ha csipog akkor meló van. Nem hagyom, hogy lazsáljanak, majd én rendet teremtek. De akkor is szólok, ha szomjas vagyok, csak nekik ez se jó, mert este alvásnál hiába mondom ötször, hogy szomjas vagyok, csak háromszor adnak inni. Ha sírok azt mondják mondjam mi a gondom, mert csak úgy tudnak segíteni, de úgy tűnik mégsem. Megtaláltam a vízipisztolyomat és mondtam, hogy menjünk Balatonra fröcskölni Dórit, de ezt is hiába kértem, azt mondták, most hideg van és ilyenkor nem lehet a Balatonra menni. Viszont van egy furcsa szó, igen, ezt sose mondom, mert a nem sokkal több mindenre jó. Anya szeretné, ha mondanám, hogy igen, de nem. Mindenesetre amíg nem beszéltem addig csak találgattak, most meg, hogy mondom mi legyen, kifogásokat találnak, hogy mit miért nem. Akkor most mondjam, vagy ne mondjam?....

Szólj hozzá!

bölcsi

2015. november 11. 13:37 - szemroni81

Sziasztok,

anya újabban biztosan nem akar velem játszani, vagy megunt, mert elvisz egy helyre -azt mondja rá, hogy bölcsi- és ott hagy. Nagyon sok játék van ott, meg van ott egy néni is, aki a többi gyerekre vigyáz. Rám nem vigyáz, mert miattam kell szerinte vigyázni a többi gyerekre. Ezt nem értem, mert én csak puszit adok nekik, tehetek én arról, hogy ők nem akarják? De a többi gyereknek semmi sem jó, puszi helyett puklit is tudok adni, de azt sem kérnek. Nagyon uncsi. Még szerencse, hogy sok játék van ott, mert azoknak adhatok mindent, nem kezdenek el sírni. Anya elmegy és mindig ebéd után jön értem. Azt mondja, hogy kint ül, de miért nem van inkább velem? De anya nagyon örül, és azt mondja nagyon ügyes vagyok, hogy én nem sírok. Miért sírnék, amikor kapok ott ebédet. Azért örülök, hogy nem sokszor megyünk, mert ebédet anya is tud adni, és akkor legalább anya tányérjáról is ehetek. Anya persze ennek nem örül, és nem engedi, de úgyis az van, amit én szeretnék, erre neveltem anyát. Bár szerintem belelépett a dackorszakba, mert egyre kevésbé engedi, hogy az legyen, amit én szeretnék, de sose adom fel, mert tudom, hogy rendesen meg tudom nevelni anyát. Anya azt mondta, hogy majd sokat járunk bölcsibe, mert akkor nem a lakást szedem szét. Ezt a lakás szétszedést nem tudom honnan veszi, mert sose szedem szét, mindig csak átrendezem. Azt is mondja anya, hogy rendezzem vissza, és este nincs pancsi, amíg nem pakolok el mindent. De ha minden este elpakolok, akkor minek rendezkedtem egész nap?

Szólj hozzá!

Vágás

2015. október 19. 14:55 - szemroni81

Sziasztok,

mindig nyúznak. Jól elvagyok, erre kitalálják, hogy le kell vágni a körmömet. Nem értem minek, mert úgyis újra megnő, és akkor kezdhetjük elölről. Amúgy is utálom, mert anya lefogja a kezemet, és nyissz. Eddig titokban csinálta, amikor az álommanók vigyáztak rám, de már résen vagyok, így akkor a manók tényleg vigyáznak, és nem engedik, hogy elvegyék a körmömet. Szóval már ébren vagyok és végül mindig kiegyezek velük, nézhetem a "buszot", és akkor vághatnak. De már nem elégszenek meg a körmömmel, tegnap a hajamat is akarták. Azt mondták, nagyon hosszú. Nem értem miért zavarja őket? Főleg miért anyát, amikor neki sokkal hosszabb. Mondtam is, hogy anyáé, de azt mondta, hogy a lányoknak hosszú a hajuk, a fiúknak meg rövid. Múltkor még mást mondott erről a fiú-lány dologról, jó lenne, ha végre eldöntenék. Mert azt már nagyon jól tudom, és mikor fürdök mindig mondom is, de ez a haj dolog egészen új. Szerintem csak szórakoznak velem, vagy inkább rajtam. Megtettem, mit tudtam, üvöltöttem, de apa csak jött a géppel és nyírt. Anya meg fogott és hagyta. Összeillenek, mindig ugyanazt akarják, csak nem tudom miért mindig az én bántásom az. Egy ideig sírtam, aztán apa képes volt elterelni a figyelmemet, amikor nem vettem észre, és elfelejtettem, hogy nekem sírni kell, és utána meg azt mondták, hogy látod nem is fájt. Nem mondtam, hogy fájt, de ha cuki Bobo sírni akar, akkor legalább hadd sírjon, még a végén ezt is szabályoznák. Most meg alig van hajam. Anya szerint nagyon csini lettem, de nekem eddig is tetszettem, és különben is, sokkal öregebb nálam, elég ciki az ízlése, még szerencse, hogy sapkát hordok. Kicsit félek azért mi lesz a következő, amit le akarnak vágni, azt hiszem jobb lesz nagyon óvatosnak lennem...

Szólj hozzá!

Dac

2015. szeptember 02. 15:07 - szemroni81

Sziasztok,
Anya szerint beléptem a dackorszakba. Szerintem csak a pocsolyába léptem be, lehet ezt hívja anya dackorszaknak? Biztosan, mert anya mindent másképp mond, a pukát kupaknak,a mumixot turmixnak, a putot motornak és még sok ilyen dolgot ront el. Hiába mondom, hogy puka, nem bírja megjegyezni, és azt mondja kupak. Mindegy, javítom türelmesen hátha végre megtanulja.
Visszatérve a pocsolyára - amibe beléptem és anya dackorszaknak hív- anya szerint furcsán csinálom, mert ordítanom kéne. Minek ordítani? Azt mondja, én csak megsértődök, és csöndben elvonulok, vagy leülök, vagy lefekszem és mondom alszom, szóval szerinte csöndben hisztizem. Murisnak tartja, de nem értem mi a vicces abban, hogy megsért. Hisztizni nem is szoktam, azt csak a kislányok csinálják, én meg kisfiú vagyok. Már azt is tudom mit jelent, hogy kisfiú, de anya mondta, hogy nem kell mindig elárulnom, hogy a kisfiúnak milye van és a kislánynak milye. Szerinte nem jó, amikor egy hamizóban hangosan mesélem ezt. Hát jó, én nem mondom el, csak akkor más honnan fogja tudni, hogy ki kisfiú és ki kislány? Ha szeretnétek titokban elmondom, csak anya meg ne tudja.....
Szólj hozzá!

Tegítek

2015. június 30. 07:25 - szemroni81

anya szerint én vagyok a legcukibb Bobo a világon. Szerintem is, ez nem új. Most azért mondja ezt, mert én mindig tegítek. Vagyis csak tegítenék, de nem hagyja mindig. Múltkor ültem a bobokocsiban, és apa mondta anyának, hogy tegítsen bevinni. Gondoltam meglepem őket, és tegítek én. Megfogtam oldalt, de nem örültek neki,mert ott anya akarta megfogni. Nem értem hogy nem jött rá, hogy azért fogtam meg, hogy neki ne kelljen, hiszen mondtam is, hogy tegítek-tegítek. De apa is makacs volt, mert azt mondta csak anya tud tegíteni, pedig én pont ugyanúgy fogtam meg, csak belülről, mert benne ültem. De ez a bobokocsis cipelés sehogy sem működik. Anya mondta szálljak ki, és menjek fel a lépcsőn, ő meg felviszi a bobokocsit. Kiszálltam és leguggoltam a bobokocsi elé, mondtam, hogy tegítek. Nem értem miért nem hagyta anya. Azt mondta nehéz nekem, de én erős nagyfiú vagyok- ezt is mondta már-, akkor meg nem lehet nehéz. Azt mondta azzal tegítek, ha fölmegyek a lépcsőn, de én a bobokocsit szeretném fölvinni.

Azért van, amikor hagyják, hogy tegítsek. Szoktam például hamit formázni és tojással kenni. Mondjuk azt nem szereti anya, ha az ujjacskám belenyomom, de szerintem attól lesz igazán szép. Amikor még anya alszik, de én már nem, akkor ráteszem az üvegszemét, hogy lássa, hogy én már nem alszom. Mindig azt mondja, hogy ő még aludna inkább, de hát én nem érek rá megvárni, hogy fölkeljen. Még takarítani is szoktam, és rendet rakni, és rendetlenséget is, és kidobni a szemetet és mindent amit találok, és bepakolni az edénymosó masinába meg kipakolni. Anya szerint nem mindig jó, amit csinálok, mert csak szemetet szabad kidobni, és az edénymosó masinába a piszkosat tesszük be a tisztát vesszük ki és nem keverjük a kettőt, de tudja, hogy én vagyok a legcukibb, hiszen én mindig tegítek-tegítek

Szólj hozzá!

Busz

2015. június 24. 10:36 - szemroni81

_dsc3104.jpg

Most, hogy szép idő van sokat mászkálunk. Anya amúgy sem tud otthon csücsülni, én meg mindig megyek vele, mert akkor annyi izgalmas dolgot látok. Van sok busz, és utazunk rajta. Van sárga busz, meg szürke busz, meg kék busz. Anya szerint csak a kék a busz, de szerintem nem. Mindig nevet, amikor a szürkén vagy a sárgán azt mondom, hogy busz. Nem mindegy mi az, a lényeg, hogy gurul és megyünk vele. Most már a lakásban is van egy buszom. Eddig abban ettem, de anya azt mondta, hogy buszon nem eszünk, így már én is a nagy asztalhoz ülök. Nem is tudom, hogy hagyhattam, hogy eddig abban etessenek, amikor busznak sokkal jobb. Anya nem érti, miért kell mindenhova busszal mennem otthon, de hát, úgy sokkal jobb. Azt sem tudja, miért parkol a busz a nappaliban, amikor annak a hamizóban van a helye, de ha egyszer a nappaliban van dolgom, és ott kell kiszállnom, akkor hogy kerül vissza a busz a hamizóba? Most a barátom fölhozta a putót (motor), aminek apa nem örült, de anya 20150618_113511_resized.jpgszerint sokkal jobb, ha azzal közlekedem, mintha a busszal, mert a putó kisebb.

Anya szerint nem is kell nekem játék, mert azokkal úgysem játszom, és a piros buszom helyett a hamizós busszal szórakozom. Játszom én, de azért sokkal viccesebb elkapni a kru-krukat. Vagy az lenne, de mindig huss elrepülnek. Anya mindig mondja, hogy kér kru-krut vacsira, addig futok, hogy egyszer biztosan viszek neki. Nem rég már majdnem vittem neki hápit, mert a barátommal mentünk hamiztatni őket. De, amint megették, elmentek. Szegény anya, megint neki kellett husit szerezni, mert husi nélkül nincs élet.  A másik vicces a vizezés. Nem tudom, miért nem mutatták meg eddig, hogy ilyent is lehet. Most sem anyáék voltak a jó fejek, hanem a nagybácsim, és anya nem örült annyira, hogy a nagybácsi ilyen jó fej volt. Nem tudom miért nem, hiszen annyira muris a locsolás. A legviccesebb, hogy ha anya fele megy a víz, akkor anya elszalad. Anya szerint az nem muris, de látom, hogy ő is nevet, így mindig úgy csinálom a vizet, hogy anyának is tetsszen. Csak tudnám miért kell fölvenni esőruhát ehhez, amikor nem is esik....

_dsc3038.jpg

Szólj hozzá!

Tojta

2015. június 23. 14:02 - szemroni81

Sziasztok,

sznap_torta.png

ez a sok buli nagyon fárasztó. Azt mondták, hogy szülinapom van. Ez nagyon jó dolog, mert akkor van tojta. Csak azt nem tudom, miért nem lehet mindig szülinapom. A tojtát nagyon szeretem, meg az epjet. Anyáék, meg epejtojtát csináltak. Na az nagyon vicces volt. Este akarták_dsc2723.jpg csinálni, úgy, hogy én már alszom. De hát, ha tojta készül, akkor én inkább ott vagyok, és tegítek. Azt mondták, akkor segítenék, ha aludnék, de én nem aludni akartam, hanem tegíteni. Apa a hamizóban csinálta a tojtát. Anyával ágyba bújtunk, szopiztam,de utána mentem tegíteni apának. Anya azt akarta, hogy inkább vele maradjak, de szó se róla. Végül győztem, mert rájöttek, hogy ha én tegíteni akarok, akkor nem fogok aludni. És tényleg, azért lett olyan szép és finom, mert figyeltem, hogy el ne kóstolják.
Azt mondták, hogy csak egy szülinapom van, de nekem mégis volt két tojtám. Biztosan azért, mert kétéves lettem.
_dsc2923.jpg

_dsc2730.jpg

 

Szólj hozzá!

Barát

2015. május 12. 12:59 - szemroni81

Sziasztok,

azt tudjátok, hogy anya sose tud otthon maradni, nekem meg mindig el kell kísérnem őt. Ilyenkor sokszor találkozunk a barátommal. Ő kisebb nálam, anya azt mondta, hogy 4 nappal. Az nem tudom mennyi, de azt tudom, hogy én vagyok a nagyobb. Sokat sétálunk együtt, mert anya szereti megbeszélni az ő anyájával, hogy hány kakis pelus volt, és hogy hogyan dobálom szét a hamit. Sose értettem, hogy erről mit kell beszélni, de apa szerint ne is akarjam megérteni, mert anya lány, és a lányok furák. A barátom nagyon közel lakik hozzánk, így bármikor találkozhatunk. Szoktunk játszótérre menni, meg együtt hamizni, meg vásárolni, meg anyatornázni, és néha segítünk egymásnak szétrámolni otthon. Ebben én ügyesebb vagyok, de azért vagyok én a nagy, hogy megtanítsam a kicsit. A barátom mindig elfut előlem, és kiabál, hogy menjek. utána. Én meg megyek. Meg szoktam ölelni, és puszit is adok neki. Anya szerint inkább kislányoknak adjak puszit, de hát apa megmondta, hogy a a lányok furák, így inkább adok a barátomnak. Tolni is szoktam a barátomat. Anya szerint azt nem szereti, mert vadul tolom, de én csak sihuhu. Ő meg sokszor megmutatja, mit kell csinálni. Anya azt mondta, hogy ő találja ki, hogyan kell csintalankodni, és én meg csintalankodok. Én örülök neki, hogy ötleteket ad, bár anya szerint csintalankodásban egyedül is elég sok ötletem van. Ahelyett, hogy örülne, hogy tanulok a barátomtól.

Van másik barátom is, csak ő még annyira kicsi, hogy még nem is tud menni, így elég könnyű elkapnom. Anya azt mondta, hogy még picit nő, és akkor játszhatok vele is. Az nagyon jó lesz,remélem ő szereti majd, ha tolom, mert az a legjobb játék. Addig amíg még pici megmutatom neki, hogy miért érdemes járnia, hátha kedvet kap hozzá. Tudjátok mi a jó a járásban? Sokkal több mindent pakolhatok szét, így anya biztosan nem unatkozik. Remélem az ő anyája is örül, ha megtanítom csupa izgi dologra. Nem szeretném, azt se, hogy az ő anyája unatkozzon, mert nagyon kedves néni, és anyával sokat beszél

Vannak még más barátaim is, de őket nem sokat látom. Onnan tudom, hogy ők is a barátaim, mert anya az ő anyájukkal is a kakis pelusokról beszél. Most már legalább értem miért akarta anya, hogy legyek. Amíg nem voltam addig nem volt kakis pelus, és szegény nem tudott miről beszélni...

 

Szólj hozzá!

Torna

2015. május 05. 07:08 - szemroni81

Anya mellett sosem lehet unatkozni, mindig cipel valahova. Egy ideje tornázni járunk. Van olyan torna, ahol anya tornázik. Ezt nagyon szeretem, mert végre békén hagy. Illetve azért nem teljesen, mert mindig figyeli, hogy mit csinálok. Mit csinálnék- mit csinálnék? Játszok a többi babával, de anya szerint nem jó gyitézni a pici babán? De miért nem? Még a barátommal szoktam játszani, róla majd mesélek külön is. Mindegy, de itt legalább nem kell nekem semmit csinálni.

Van a másik torna, ott anya azt akarja, hogy én csináljam a dolgokat. Már egy ideje járunk oda, a néni nagyon aranyos. Anya szerint én vagyok a kedvence, mert engem mindig nagyon magához ölel, a többieket meg nem. Még jó, hogy ezt csinálja, hiszen én vagyok a cuki Bobo, nem értem, miért kell ezen meglepődni. Annyira aranyos a néni, hogy már elég sok mindent megcsinálok. Anya nagyon örül neki, mert szerinte nagyon féltem az elején. Nem féltem, csak megnéztem, hogy biztosan minden gyerek, aki Ildi néni öléből indul futni, egyben marad-e. Mindenki egyben maradt, úgy tűnik Ildi néni tényleg nem eszik gyereket. Na, meg anya is ott maradt, és nem felejtett ott. Nem nagyon értem miért kell oda menni Ildi nénihez anyától, hogy utána anyához fussak, majd vissza Ildi nénihez, és a végén anyához. Ha nem csinálok semmit, akkor ugyanúgy anyánál vagyok a végén. Minek ezt bonyolítani? De nem csak futunk, hanem buborékot fújunk, én mindig viszek anyának, meg énekelünk, és közben furán dülöngélünk, meg lecsücsülünk, hogy utána felállhassunk, és csupa ilyen nagyon nem értem dolog. Vannak szédülős játékok is. Azokat nem szeretem, de Ildi néni szerint nagyon fontos, hogy csináljam. Csak tudnám minek. Anya nagyon örül, mert már nem sírok, ha betesznek szédültetni. Minek sírjak, attól csak jobban szédülök, és úgyse vesznek ki. Ildi néni azt mondta, hogy nem rossz nekem, mert látja a testemen, hogy az nem tiltakozik, csak nem szeretem. Én nem látok semmit magamon, ő vajon honnan látja? A szédülés végén Ildi néni mindig ad pecsétet a kezünkre. Utána nagyon kell vigyáznom, hogy a kézpancsinál le ne jöjjön. Ha nem szeretnék úgy pancsizni, akkor sose pancsiznék, mert úgy szeretem, nézegetni a kezemet olyankor...

 

Szólj hozzá!

Külön

2015. április 30. 16:30 - szemroni81

Anyával nagy baj van... Feledékeny... Elfelejtett engem. Meglátogattuk nagyiékat és nem vette észre, hogy engem nem vitt haza. Hiába mondtam, hogy anya meg apa, de csak a mama meg a papa volt ott. Mondták, hogy majd alvás után jön anya. De már este volt, csak nem gondolták, hogy anya nélkül alszom?! És a cicivel mi lesz? Ha anya nem, de legalább a cici legyen velem. Reménytelennek tűnt, így kénytelen voltam beletörődni. Mama és papa nagyon jófejek, csak hát mégsem anya, és cicijük sincs. Nem akartam, hogy ők is elmenjenek, így mondtam nekik, hogy mama és hogy papa. Úgy láttam elolvadtak tőle, és így maradtak. Éjjel azért hívtam anyát, de tényleg nem jött, így inkább aludtam tovább. Reggel hamm-hamm után mentünk játszani. Játszani nagyon szeretek. Azért hívtam anyát és apát, hátha, de nem jöttek. Aztán egyszercsak de, anya ott volt. Láttam, de nem gondolhatta, hogy ezek után, hogy elfelejtett, rohanok hozzá. Nézte, mikor megyek oda, de én inkább kavicsoztam, ők legalább nem hagytak ott. Aztán mégis odamentem, de üvöltöttem, hogy tudja, hogy ez nagyon csúnya dolog volt. Anya is sírt, biztosan azért, mert szégyellte magát. Szégyellhette is. Hogy lehet rólam, a cuki Boboról elfeledkezni? De utána mondott valamit, amit nem értettem. Mondta, hogy nagyon ügyes voltam, és majd többet alszom nagyiéknál. Akkor mégse szégyellte magát? De akkor miért sírt? Úgy látom nagyiékkal nagyon cukinak kell lennem, mert a végén még ők is elfelejtenek engem...

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
www